Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Szent Imre tiszteletére állítottak szobrot Veszprémben
2017. június 6.

A veszprémi Szent Imre téren június 3-án szentmisét mutatott be Márfi Gyula érsek Takáts István érseki kancellárral, majd megáldotta Szent Imre szobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását.

A város Szent Imréről elnevezett terén elhelyezett bronzszobrot, melynek magassága talapzattal együtt 230 centiméter, a Lakiteleki Népfőiskola, valamint a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány ajándékozta Veszprém városának.

Szent Imre tiszteletére állítottak szobrot Veszprémben

A szobrot a téren bemutatott szentmise után leplezték le, majd Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye főpásztora áldotta meg.

Szent Imre tiszteletére állítottak szobrot Veszprémben

Az ünnepségen beszédet mondott Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. Úgy fogalmazott, Szent Imre a veszprémieknek nemcsak jelképesen van jelen, hanem a város történetének alkotórésze. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke pedig azt emelte ki, hogy Szent Imre szellemi hagyatéka azt erősíti bennünk, hogy az igazság történelmi ereje és a szeretet hatalma irányítja nemzetünket.

Magyar Kurír


Képtár


Karácsonyi szeretetebéd Kecskeméten
2018. december 24.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Magyar szemmel - pályázati felhívás a rendszerváltás emlékezetére
Beküldési határidő: 2019. január 20.
Jótékonysági est a kárpátaljai Salánk ifjúsági házáért
Budapest, Duna Palota
2018. december 6. 18.00
Kölcsey Kör: Népfőiskola, 2019
Budapest, Polgárok Háza
2018. november 21. 18.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Magyar Országgyűlés

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

kis-kunsag.jpg

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Kisgazda Polgári Szövetség

Fidelitas

Lungo Drom

MAGOSZ

http://www.orologirepliche.it

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép