Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Polgármesterek találkozója Pálmonostorán
2017. március 30.

2017. március 30-án Pálmonostorán tartottak tanácskozást választókerületünk polgármesterei. A találkozóra Lezsák Sándor, Bács-Kiskun 4. számú választókerület országgyűlési képviselője hívta össze a település vezetőit.

A jelenlévőket házigazdaként Cseszkó László György, Pálmonostora polgármestere köszöntötte, aki néhány percben bemutatta települését.

A polgármesterek találkozójának vendége dr. Viski József agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár volt. Előadásában a vidékfejlesztési pályázatokról és azok kifizetésének rendszeréről beszélt.

Polgármesterek találkozója Pálmonostorán

A helyettes államtitkár előadását követően a polgármesterek kérdéseket tettek fel pályázatokkal kapcsolatban, valamint elmondták tapasztalataikat is.

A rendezvényen aktuális problémákat, azoknak megoldásait beszélték át a jelenlévők.

A rendezvény második felében Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő tartott előadást.

Polgármesterek találkozója Pálmonostorán

Beszédében többek között megemlítette, hogy idén is megszervezik azt a szépíró versenyt, amely során az iskolások a Mennyből az angyal című éneket írják majd le.

Az országgyűlési képviselő kitért a helyi értéktár bizottságok munkájára is. Elmondta, hogy büszkeséggel tölti el az a tudat, hogy a választókerületben szinte mindenütt működik értéktár bizottság.

Lizik-Varga Katalin

További fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban

 


Képtár


Nemzeti Fórum Országos Gyűlése
2019. március 2.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
18:00 Kölcsey Kör: A kultúra diktatúrája
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok
Budapest, Polgárok Háza 
2019. február 20. 18:00
Magyar szemmel - pályázati felhívás a rendszerváltás emlékezetére
Beküldési határidő: 2019. január 20.
Jótékonysági est a kárpátaljai Salánk ifjúsági házáért
Budapest, Duna Palota
2018. december 6. 18.00
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép