Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Megkezdődött a Keleti Nyitás Tábor
2017. augusztus 30.

Kiemelten fontos a Keleti Nyitás Tábor, hiszen ezzel is tovább épülnek a népeink közötti kapcsolatok – mondta tegnap Lakiteleken Lezsák Sándor. Az Országgyűlés alelnöke és a Lakitelek Népfőiskola alapítója a tábor megnyitóján aláhúzta, a kormány kiemelt, tizenötmil­liárd forintos fejlesztései révén az intézmény jelentősen bővül.

Így 2018 végére egyebek mellett elkészül az új négycsillagos vendégház, a lovarda, a hungarikumok háza és a borkatedrális.

A Keleti Nyitás Tábor a magyar mellett belarusz, mongol, kazah és orosz nyelven folyik majd, s a résztvevők nemcsak műfordítással foglalkoznak, hanem egymás országait is megismerik. Lezsák Sándor beszélt arról is, hogy a népfőiskola a jövőben a hazai nyelvoktatásban is fokozottabb szerepet kíván játszani.

A nemzetek és a kultúrák közötti békés összeköttetések kiemelten esnek a latba, hiszen azok minden érintett nép ügyét egyként szolgálják – magyarázta a megnyitón Lengyel Györgyi. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára reményét fejezte ki, hogy a hat országból érkezett fiatalok a tábor végére közelebb kerülnek egymáshoz.

A megnyitón mások mellett megjelent Aliaksandr Khainouski, a Belarusz Köztársaság magyarországi nagykövete is. A diplomata magyarul elmondott beszédében megköszönte Lezsák Sándor közreműködését a negyedik tábor megszervezésében, majd átadta az 1517-ben Prágában megjelent első belarusz könyv faximile kiadását a népfőiskola könyvtárának.

Magyar Hírlap


Képtár


Kásler Miklós miniszter előadása, valamint Megyer Márta és Kis-Tóth Ferenc kiállításának megnyitója
2019. június 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok II.
Budapest, Polgárok Háza
2019. április 10. 18:00
XIX. Lakiteleki Filmszemle
A nevezési lapok és a filmek beküldési határideje: 2019. október 4.
Mindszenty szoboravatás és szentelő, valamint Mindszenty Emlékérem átadó

Petőfiszállás-Pálosszentkút kegytemploma 
2019. március 23. 10:30

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép