Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Huszonháromezer aláírást gyűjtött Lezsák Sándor
2014. március 26.

Az Országgyűlés elnökének jelenlétében tartotta meg kampányzáró rendezvényét Lezsák Sándor a Móra Ferenc Művelődési Központban. A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje közölte, több mint 23 ezer aláírást gyűjtött össze a választókerületben, ebben a munkában közel 500-an segítették.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár felajánlást tett városi szülész státusz létrehozására.

A kampányzáró rendezvényen Lezsák Sándor országgyűlési képviselőjelölt három város, Izsák, Kiskunmajsa és Kiskunfélegyháza polgármesterének adott át bizonyságlevelet, ezzel jelképezve a teljes állami adósságátvállalást.

Beszédében a választókerület településeit méltatta, kiemelve az elmúlt időszakban elvégzett fejlesztéseket. Lezsák Sándor elismeréssel szólt a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesületről, amelynek ma már 26 cég a tagja. Mint mondta, a vállalkozások 4500 főt foglalkoznak, éves árbevételük pedig meghaladja a 150 milliárd forintot.

A kormánypárti képviselőjelölt megemlítette, azok a települések, amelyek nem érintettek az adósságkonszolidációban, több millió forintos támogatást kaphatnak az önkormányzatok által beadott igényekre.

Az egészségügyért felelős államtitkár beszédében a Fidesz-kormány 2010 óta elért eredményeit ismertette. Szócska Miklós megemlítette, jelenleg 400 uniós fejlesztési program zajlik 300 milliárd forint értékben. A félegyházi egészségügyi ellátással kapcsolatban az államtitkár felajánlást tett városi szülész státusz létrehozására.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke az április 6-i választás fontosságát hangsúlyozva kijelentette, megújították az országot, több mint 700 törvényt alkottak, újjáalakították a közjogi és önkormányzati rendszert, valamint az államigazgatást. A gazdasági szabadságharc kapcsán Kövér László megjegyezte, az elmúlt évek vitái arra hívták fel a figyelmet, hogy a kormány küzdelme Istenről, a hazáról és a családról is szól.

(Forrás: Félegyházi TV.hu)

Kapcsolódó fotóink ide kattintva megtekinthetők a képtárban


Képtár


Magyar Szemmel Emlékülés Lakiteleken
2019. március 30-31.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok II.
Budapest, Polgárok Háza
2019. április 10. 18:00
XIX. Lakiteleki Filmszemle
A nevezési lapok és a filmek beküldési határideje: 2019. október 4.
Mindszenty szoboravatás és szentelő, valamint Mindszenty Emlékérem átadó

Petőfiszállás-Pálosszentkút kegytemploma 
2019. március 23. 10:30

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép