Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Az IKON köszöntötte a Nemzeti Fórum alelnökét
2015. május 17.

2015. május 16-án tartotta meg a Nemzeti Fórum Egyesület országos gyűlését, melyre az IKON szervezete is meghívást kapott. Az eseményen beszédet mondott Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke és a Nemzeti Fórum elnöke, valamint dr. Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke.

A Nemzeti Fórum elnöke beszédében hangsúlyozta mennyire fontos a helyi közösségek erősítése és a helyi politika képviselete. Úgy fogalmazott, a Nemzeti Fórum - a korábbi MDF-hez hasonlóan - lakiteleki indíttatású és elsősorban a kiszolgáltatott, kevés információval rendelkező emberek "politikai erőforrása" kíván lenni.

 Az IKON köszöntötte a Nemzeti Fórum alelnökét

Dr. Gulyás Gergely megköszönte a Nemzeti Fórum Egyesület együttműködését és segítő munkáját. Beszédében kitért arra, hogy a hitelesség a legfontosabb a politikában , hiszen a választók ezáltal is meggyőződhetnek arról, hogy a Fidesz-KDNP őszintén és valóban az ország érdekeit szem előtt tartva kormányoz.

A rendezvényen Nagy Dóra, az IKON elnöke beszámolt a szervezet szeptemberi megalakulásának történetéről, az IKON célkitűzéseiről és jövőbeni feladatairól. Összefoglalójában kiemelte, nagyon fontos, hogy az IKON megismertesse a konzervatív ideológia köré felépített nemzeti politikai gondolkodást, mely megadhatja azt az abszolút szabadságot a fiataloknak, hogy több nézőpontot figyelembe véve tudjanak a későbbiekben dönteni hazájuk sorsáról.

A rendezvény zárásaként az IKON képviselői és a Nemzeti Fórum Egyesület tagjai köszöntötték Dr. Kelemen Andrást, a Nemzeti Fórum alelnökét, aki a mai napon ünnepli 75. születésnapját. Alelnök úrnak ezúton is jó egészséget, további szakmai sikereket és kitartó munkát kívánunk.

(Forrás: Ikonff.hu)

Kapcsolódó fotóinkat ide kattintva megtekinthetik a képtárban


Képtár


Akadálymentes nap a Népfőiskolán
2019. június 29.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok II.
Budapest, Polgárok Háza
2019. április 10. 18:00
XIX. Lakiteleki Filmszemle
A nevezési lapok és a filmek beküldési határideje: 2019. október 4.
Mindszenty szoboravatás és szentelő, valamint Mindszenty Emlékérem átadó

Petőfiszállás-Pálosszentkút kegytemploma 
2019. március 23. 10:30

További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép