Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
A tankerületi mesemondó verseny eredményei
2020. február 16.

Tankerületi mesemondó versenyt rendeztek február 14-én az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskolában.

A négy járásból érkező húsz mesemondónak kellett megmérettetni magát. Az öttagú zsűrit  Lezsák Sándor, József Attila díjas költő, tanár, a zsűri elnöke, Vágó Ferencné, a kiskőrösi tankerület igazgatója, Kapás Zoltánné, magyar-történelem szakos tanár, az izsáki iskola vezetője Gera Árpád Zoltánné, valamint Tóth Klára, gyógypedagógus alkották.

Az értékelésnél többek között azt is figyelték hogy a mesélő mennyire tudta átélni, átadni a történetet, magával ragadta-e a hallgatóság figyelmét, de a hangsúlyozás és a hanglejtés, beszédtempó is fontos szempont volt a pontozásnál. A szereplésért cserébe minden versenyző emléklapot kapott valamint egy-egy dedikált példányt Lezsák Sándor: Színitanoda című verseskötetéből.
A Kiskőrösi Tankerületi Központ alsó tagozatos mesemondó verseny eredménye:
1-2. évfolyam:
1. Monori Erzsébet – Kiskőrös
2. Jámbrik Janka – Fülöpszállás
3. Hürkecz Hanna – Izsák
Különdíjban részesült: Szloboda Hédi – Kiskunhalas
3-4. évfolyam:
1. Szőke Borbála – Kiskunhalas
2. Rendek Gergő – Jánoshalma
3. Illés Botond – Szabadszállás
Különdíjban részesültek: Hlavács Hanna – Kiskőrös, Zsoldos Samu – Izsák.
vira.hu / Halasinfo

Halasinfo

Képtár

Kurultaj Kollégium a Népfőiskolán
2019. október 3-4.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Faluszépítő Társaskör XI. összejövetele
Időpont: 2019. december 17., 18 óra

Helyszín: Lakitelek, Művelődési ház
Zoboralja Értékfeltáró Kollégium Zárókonferenciája
Időpont: 2019. december 14., 10 óra

Helyszín: Pográny, Kultúrház
Képviselői fogadóóra Kiskunfélegyházán
Időpont: 2019. december 13., 16 óra

Helyszín: Polgármesteri Hivatal
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek

TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép