Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Országszerte tartanak megemlékezéseket a nemzeti gyásznapon
2019. október 6.

Országszerte és a határon túli településeken is megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója, október 6. alkalmából.

A központi rendezvények reggel a budapesti Kossuth téren kezdődnek, ahol ünnepélyesen felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját.
Az ünnepség a Fiumei úti sírkertben koszorúzással folytatódik. A Batthyány-mauzóleumnál beszédet mond Áder János köztársasági elnök és Tarlós István főpolgármester.
A sírkertben a nap folyamán idegenvezetéssel egybekötött rendkívüli történelemórán vehetnek részt azok, akik előzetesen regisztráltak az ismeretterjesztő rendezvényre.
A Batthyány-örökmécsesnél 10 és 18 óra között bárki mécsest gyújthat az aradi vértanúk emlékére.
Számos vidéki településen is tartanak megemlékezéseket, koszorúzásokat.
Emellett Szerbiában, Ukrajnában, Szlovákiában és a romániai Aradon is tartanak megemlékezést.
A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának vezetőjére emlékeznek.
Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelenlétében ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján vasárnap reggel a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.
A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állományába tartozó Honvéd Díszzászlóalj végezte, a ceremónián közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység is.
A központi rendezvénysorozat délelőtt 10 órától a Fiumei úton, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódik, ahol Áder János köztársasági elnök és Tarlós István főpolgármester mond beszédet. Emellett a nemzeti sírkertben egész nap rendkívüli történelemórával, sétával várják a diákokat, érdeklődőket. A Batthyány-örökmécsnél 10 és 18 óra között lehet mécsest gyújtani.
A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.
Magyar Hírlap

Kurultaj Kollégium a Népfőiskolán
2019. október 3-4.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kampányfórum rendezvény - Hőgyész
Kölcsey Kör: Mikor lesz békesség az Úzvölgyében?
Helyszín: Polgárok Háza

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda), 18 óra
Lovarda ünnepélyes megnyitó
Helyszín: Lakitelek Népfőiskola - Hungarikum Liget - Lovarda 

Időpont: 2019. szeptember 28. (szombat), 11 óra
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek

TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép