Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Minden nap magában hordozza egy csoda lehetőségét – Tevékeny Élet Fesztivált rendeztek Lakiteleken
2019. szeptember 12.

Tizenhatodik alkalommal rendezte meg szeptember 11-én a Katolikus Szeretetszolgálat tiszaalpári PAX Otthona a Tevékeny Élet Fesztivált a Lakitelek Népfőiskola Kölcsey Házában. Az eseményen keresztény idősotthonok lakói találkoztak és adták elő produkcióikat.

A rendezvény moderátora Pesti Ágota nővér volt, a Szent Benedek Leányai Társaság tagja. A nap kezdeteként Kéry Vencel, Tiszaalpár plébánosa megáldotta a résztvevőket, majd együtt imádkoztak azért, hogy örömben és szeretetben töltsék el a napot. Ezt követően Vancsura István, Tiszaalpár polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta: az öregség nem betegség. Fontos, hogy hogyan éltük és éljük az életünket, mert akkor számíthatunk boldog öregkorra, ha meg tudunk békélni a sorsunkkal.

Ezután Radnainé Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója szólt a vendégekhez. „Akkor lesz az időskorunk boldog, ha teszünk is érte valamit. Akik jelen vannak, azok tettek érte valamit; időnként visszatekintenek a múltba, de előrehaladnak” – hangsúlyozta, hozzátéve, fontos az összetartozás és az intézmények közti szoros kapcsolat.

A köszöntések sorát Baranyi Éva, a Katolikus Szeretetszolgálat PAX Otthonának intézményvezetője folytatta, aki elsőként Lezsák Sándor országgyűlési alelnök üzenetét tolmácsolta: sajnálatát fejezte ki, hogy személyesen nem tud részt venni, de támogatásáról biztosította a rendezvényt. Baranyi Éva bemutatta a fesztivál zsűrijének tagjait is: Radnainé Egervári Ágnes főigazgatót, Kocsis Edinát, a dabasi Zárdakert Otthon igazgatóját, Kinde Kálmánt, a Katolikus Szeretetszolgálat gazdasági igazgatóját és Hollósi Pétert, a soroksári Názáret Otthon igazgatóját.

Az idei rendezvény szimbólumának a szivárványt választották. „Hogy kik vagyunk, hogy mit tudunk, hogy mit bírunk, elmondja a szivárvány” – idézte Baranyi Éva Shirley MacLaine amerikai színésznő szavait, hozzátéve, „a mai rohanó világban gyakran úgy élünk, mint a zivatar, dirrel-durral. Úgy megyünk el az élet szépségei mellett, hogy észre sem vesszük, nem állunk meg rácsodálkozni. A mai nap erre való, rácsodálkozni a szépre, a lakóinkban lévő értékekre, kincsekre, mert a tehetségek megcsillantása a cél! Biztos vagyok benne, hogy a mai napon többen átéljük azt az örömöt, amit akkor érez az ember, mikor szivárványt lát. Mi a szivárvány? A béke jele, a lelkek mosolya, egy csoda, Isten ajándéka. Csoda történik ezen a napon, nem látok szomorú, megfáradt arcokat, a legidősebbek is kivirultak, megfiatalodtak, mert minden nap magában hordozza egy csoda lehetőségét. A Tevékeny Élet Fesztivál egy csoda, mert úgy vélem, gyógyszer a résztvevők számára, hiszen a felkészülés, a részvétel feledteti a bajokat, betegséget, kimozdít a hétköznapokból. A fellépés, a taps, a siker pedig gyógyír a léleknek. A mai napon nem a versengés a cél, sokkal inkább a közösség, az önfeledt nap ünneplése, hogy megérintsen bennünket a szivárvány sokszínűsége.”

A rendezvényen közel kétszáz vendég volt jelen, 13 intézmény képviseltette magát több mint 80 résztvevővel és 40 produkcióval. A legidősebb fellépő 101 éves volt; szép számmal voltak 90 év feletti előadók is. A résztvevők öt kategóriában: verssel, prózával, egyéni énekkel, csoportos énekkel és színpadi játékkal készültek.

Ebéd után a szervezőké volt a színpad. A délutáni programot a PAX Otthon dolgozóinak táncelődásával nyitották meg, majd az eredményhirdetés következett. Minden kategóriában az első három helyezett serleget és ajándékcsomagot kapott, de a zsűri több különdíjat is kiosztott, ügyelve arra, hogy senki ne térjen haza üres kézzel.

Vers kategóriában első helyezett lett az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon, második a verőcei Migazzi Otthon, harmadik pedig a kecskeméti Sion Református Nyugdíjas Ház fellépője. Próza kategóriában első helyezést a soroksári Názáret Otthon, második helyezést a budapesti XXIII. János Otthon Okos Gizella Ház, harmadik helyezést pedig szintén a soroksári Názáret Otthon versenyzője ért el. Egyéni ének kategóriában első helyezett a székesfehérvári Országos Papi Otthon, második helyezett a budapesti XXIII. János Otthon, harmadik helyezett pedig a budapesti Szent Lujza Otthon lakója lett. Csoportos ének kategóriában első helyezést a tiszaalpári PAX Otthon, második helyezést a jászberényi Szent Klára Otthon, harmadik helyezést pedig a soroksári Názáret Otthon csapata ért el. Színpadi játék kategóriában első helyezett a tiszaalpári PAX Otthon, második a dabasi Zárdakert Otthon, harmadik helyezett pedig a csákvári Szent Vince Otthon csapata lett.

A zsűri tagjai kifejtették, hálásak az együtt töltött időért, sok örömet, hitet, erőt és szeretetet kaptak a fellépőktől. A nap zárásaként Ágota nővér Isten áldását kérte a hazautazókra. Az ajtón kilépőket meglepetés várta: a nap emlékére mindenki kapott egy buborékfújót.

Szöveg és fotó: Baranyi Éva/Katolikus Szeretetszolgálat

Magyar Kurír


Képtár


Falunap Ágasegyházán
2019. szeptember 14.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kölcsey Kör: Mikor lesz békesség az Úzvölgyében?
Helyszín: Polgárok Háza

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda), 18 óra
Lovarda ünnepélyes megnyitó
Helyszín: Lakitelek Népfőiskola - Hungarikum Liget - Lovarda 

Időpont: 2019. szeptember 28. (szombat), 11 óra
Szent István Emlékkonferencia
Helyszín: Kecskemét, Piarista Gimnázium díszterme
Időpont: 2019. szeptember 12., 9 óra
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép