Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Írások, interjúk
„Várjuk a nemzetállamok továbbélését helyeslő pártok megerősödését”

 

Az 1979-ben Lakiteleken Ön által megrendezésre került irodalmi rendezvény ma már elvitathatatlanul a rendszerváltás kezdeti pillanatát jelentette. Amikor belefogott a szervezésébe, gondolt-e arra, hogy Lakitelek a XX. század Pilvax kávéháza lehet, ahol elhangozhatnak a nemzetért aggódó, sorsát féltő gondolatok, akár 1956-ra utalással, „áthallással”, milyen gáncsoskodásra készült fel az akkori uralkodó rendszer részéről?
A politikai tilalom és tűrés határán 1979 májusában „Korszerű nemzeti önismeret” címmel Illyés Gyula és Csoóri Sándor segítségével szerveztük meg Lakiteleken a fiatal írók két- napos tanácskozását. Ezt követően neveztek bennünket, akkori fiatal írókat Tollas Tiborék „búvópatak nemzedéknek”. Csoóri Sándor arca hamu nélküli parázs, Illyés Gyuláé a bíboralkony derűje, Ördögh Szilveszter arcán finom bronz réteg rejtette a belső tusakodást és a bátorságot egyaránt. Nélkülük nem lett volna találkozója Lakiteleken a fiatal íróknak.
Ezt a találkozót a KISZ Könyv- és Ifjúság rendezvénysorozat keretében már 1977 második felében elterveztük. Az 1978 májusára részben előkészített találkozó elmaradt, de a kudarc nem csak bennünket edzett, a KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottsága részéről Komáromi Attiláék, a minisztériumban Bíró Zoltánék, az Írószövetségben pedig Fábián Zoltánék támogatása is erős maradt.
Mindenekelőtt Csoóri Sándornak köszönhető ez a találkozó is. Annak a Csoóri Sándornak, aki nem csak stílus és nemzeti elkötelezettség, de erkölcs és politika dolgában nekem is szellemi iránytű volt, a mutatót pedig semmiféle mágneses erőtér megzavarni nem volt képes. Az idő tájt is többször találkoztunk. Csoórinak mindig volt ideje, türelme, hogy meghallgasson, bizalmával megajándékozzon, pedig életét, egészségét a képviselt drámai ügyek erősen próbára tették, fenyegetően alattomos támadások zaklatták. A találkozót megelőző télen a Keleti Károly utcától a külvárosig villamoson, metrón és autóbuszon beszélhettük végig az utat, és aztán hajnalig várakoztam a Nyugati pályaudvaron a kecskeméti személy- vonatra, de azzal a jókedvű nyugalommal, hogy Illyés újra igent mondott, eljön hozzánk Lakitelekre. Csoóri Sándor közvetített, ő adott hitelt meghívásunknak.
Hadd idézzek itt fel egy jelenetet a „Rozsdás kések ellenében” című kötetemből.
„1979 áprilisában az Írószövetség elnökének, Dobozy Imrének szobájában ültünk. Jegyzeteim szerint Dobozy Imrén kívül ott volt Fábián Zoltán Garamvölgyi Károlyné, Csák Gyula, Agárdi Péter, Svéd Pál és Ördögh Szilveszter. Ördögh Szilveszter a Fiatal Írók József Attila Körének vezetője részletes  beszámolót készített a találkozó előkészületeiről, de már a monológ kezdetén Dobozy Imre megakasztotta:
-           Mi is lesz a témája? Önismeret?
-           Igen, a nemzeti önismeret – erősítette föl a címet Ördögh Szilveszter.
-            Nemzeti önismeret? Fog ez menni? Nem inkább szocialista önismeret? – nézett Dobozy Agárdi Péterékre.
Súlyos csönd volt. Ma sem tudom honnan vettem a bátorságot, talán a jó Isten súgott, mert megszólaltam.
- De Illyés Gyula ezt a címet javasolta. Beszél- jünk a nemzeti önismeretről, a nemzettudatról. A korszerű nemzeti önismeretről.
A csönd még súlyosabb lett. Dobozy csodálkozva felém fordult, szinte kiesett az elnöki pozícióból. Megint író volt, a csodálkozása rádöbbenés.
-           A Gyula ezt mondta?
-           Igen, Illyés Gyula ragaszkodik ehhez a címhez. Vita a korszerű nemzeti önismeretről. Erről akar beszélni.
Újra csönd volt. Még súlyosabb. Mintha ez a csönd a további részleteket szétnyomta volna. Aztán Dobozy hírtelen másra terelte a szót, kérdezte, hogy milyen segítségre van még szükség, kiket hívtunk meg. A találkozó témáját ekkor már senki nem hozta elő. Ördögh Szilveszterre pillantottam, arca meg sem rezdült. Egyedül ő sejtette vagy tudta, hogy nem mondok igazat a találkozó címéről, Illyéssel nem beszéltem.
Napokig tartottam attól, hogy kitudódik az igazság. Volt olyan éjszaka, amikor kocsizajra riadtam, és azt hittem, hogy rendőrök jönnek értem. Később Illyésnek mindezt elmondtam, aki csak derűsen mosolygott.
Ördögh Szilveszterre máig tisztelettel gondolok. Nem csak azért, mert nem próbált meg leleplezni, nem kötekedett, de hozzáállása, munkája nélkül nem lett volna találkozója a fiatal íróknak Lakiteleken. És még hány embert, írót, jó barátot, személyes kockázatot vállaló hivatalnokot kellene említenem. A lakiteleki színpadosokat, Gyöngyösi Gyurit, a Művelődési Ház igazgatóját, a kecskeméti Forrás Szerkesztőségét, a Megyei KISZ Bizottság munkatársait. Sokan azzal támogattak bennünket, hogy nem támadtak. Azzal segítettek, hogy nem ártottak.”
A második lakiteleki találkozót 1987. szeptemberében a saját kertjében felállított sátorban tartották meg, ahol már megfogalmazódott az MDF megalakításának gondolata is. Tudtommal a találkozón megjelent az akkori állampárt több prominens tagja, politikusa. Hogyan sikerült őket megkeresni, és felkérni a részvételre?
Politikai védernyő nélkül az akkori időkben nem is vállalkozhattunk volna egy országos esemény megrendezésére. A változás iránti igény szele már benn volt a politikai légkörben, és talán ez is segített abban, hogy megnyertük mind Bács- Kiskun megye vezetőinek, mind a hatalom csúcsán álló testület – az MSZMP Politikai Bizottsága - egy tagjának, Pozsgay Imrének a támogatását.
Pozsgay Imre mintegy fél évszázada a rendszerrel is vívott folytonos küzdelemben vált nemzedéke és a magyar közélet kiemelkedő politikusává. A küzdőtársat, az MDF alapító elnökét, Bíró Zoltánt idézem:
„Így jött közénk, nem politikai szervezeti keret- be, hanem egy sokkal tágasabb eszmei, erkölcsi és politikai szövetség értelmében, végső soron együtt munkálkodni a nemzet érdekében, már Lakitelek előtt, majd komoly kockázatot is vállalva, ott Lakiteleken, és azt követően is.”
Pozsgay Imre nyitotta meg beszédével a találkozót. A Bács-Kiskun megyei Tanács elnöke, dr. Gajdócsi István is komolyan hozzájárult a találkozó legalizálásához, és azon személyesen is részt vett.
Ezt követően az események gyorsan pörögtek, és egy év múlva, 1988 szeptemberében megalakult az MDF. A megalakulás pillanatától 2004 őszéig Ön több fontos tisztséget viselt az MDF-en belül, majd 2004 novemberében kizárták a pártból. Hogy történhetett meg a szakítás, mik vezettek odáig, hogy a párt alapítója elhagyta a pártot?
Mindenekelőtt helyesbítenék a kérdés utolsó mondatán: én nem hagytam el a pártot, engem tiltottak el az MDF-en belüli pártmunkától. Mi vezetett ide? Mindenekelőtt az a politikai irányváltás, amit az MDF elnöke 2004 elején a párt egy elnökségi ülésén elénk tárt. Ennek az volt a lényege – ahogyan ő ezt egy mondattal kifejezte –, hogy politikai munkánk éle a továbbiakban a „riválisunkra” irányuljon, azaz „Célkeresztben a Fidesz!”. Ez sokunk számára vállalhatatlan cél volt. A képviselőcsoporton belül nem volt kisebbségben az irányváltást ellenzők tábora, de az Országgyűlésben egy Házszabályt nyilvánvalóan sértő bűvészmutatvány révén – amikor is a frakció kisebbsége kizárta a többség által támogatott képviselőket – velem együtt több más alapító tag is a párton kívüli politikai mezőre került. Az MDF ezt követően lejtmenetben haladt a megsemmisülés felé – a számára utolsó választáson már a posztkommunista rendszer támogatójával, a Szabad Demokraták Szövetségével kötött választási koalíciót. A minket kizárók egy része csak később ismerte fel a „Célkeresztben a Fidesz!” politikát támogató tettének a súlyát, továbbá a párt alapértékeinek a felszámolásában játszott szerepét - , és ők is fokozatosan elszállingóztak a pártból. Többük ma már a mi oldalunkon politizál – de a nekünk okozott sebek miatt nem velünk.
2006-ban megalakította a Nemzeti Fórumot, amelynek a mai napig az elnöke. A FIDESZ szövetségeseként, annak választási listáján a Nemzeti Fórum jelenleg is az Országgyűlés aktív résztvevője, több ciklus óta Ön Bács-Kiskun megye egyik meghatározó országgyűlési képviselője, és egyben az országgyűlés alelnöke.
A felsorolt tevékenységek és tisztségek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egyik a másiknak a függvénye. A Nemzeti Fórum Egyesület biztosított szervezeti keretet arra, hogy tagjai lehessünk a ma nyolc szervezetet tömörítő Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek. Ennek a szövetségnek a keretén belül nyerhettünk el a választásokon országgyűlési képviselői mandátumokat, megyei közgyűlési helyeket, polgármesteri és helyi képviselői tisztségeket.
A Nemzeti Fórum Egyesület tagsága és szakértői folyamatos munkájuk révén elismerést szereztek a választói közvéleményben, és ennek köszönhetően is az országgyűlési választásokon jelöltjeink a kormánypárti jelöltekhez viszonyítva is kitűnően szerepeltek. Ez is szerepet játszott abban, hogy a Magyar Polgári Szövetség nyolc szervezetének vezetői közül 2006 júniusa óta folyamatosan betölthetem az Országgyűlés alelnöki tisztét.
Úgy látszik, Lakitelekhez most már örökre kötődik, hiszen 1991-ben létrehozta a Lakitelek Alapítványt és a Népfőiskolát. Ma már ott egy jól működő kulturális centrum, könyvkiadó, nyomda és sorolhatnánk, hogy még mi működik a szállodán és a termálfürdőn kívül. Nem mellékes, hogy 2004-tőla Mindszenty Társaság elnöke napjainkig. Kérem, pár szóban ismertesse a társaság munkáját. Azért érdekelheti ez az olvasóinkat, mert Világszövetségünk tevőlegesen részt vett a rétsági Mindszenty–Pálinkás-Pallavicini emlékmű felállításához kapcsolódó munkákban.
Életem nagy élménye, hogy 1991-ben Hegyeshalomnál a nemzeti emigráció kérésére Nagy Alajostól vehettem át a hazatérő Mindszenty bíboros urunk koporsóját. Nagy Alajos 2009 júniusa óta már testileg nincs köztünk, de lélekben igen. 1991-ben a határnál, bíboros urunk koporsójánál megfogadtuk, hogy amíg tudjuk, szolgáljuk a történelmi haza, a keresztény Magyarország, az Ígéret Földjének nemzeti ügyét és jövőjét. Ennek érdekében alapítottuk a Mindszenty Társaságot 2004-ben. 2004 februárja óta alapító tagja és ügyvezetője vagyok a Mindszenty Társaságnak. A Társaság fő céljai: ápolni Mindszenty József bíboros emlékét, megismertetni a közvéleménnyel a volt főpap történelmi életművét; támogatni és elősegíteni Mindszenty József teljes életútjának feltárását, különös tekintettel magyarországi helytállására és az emigrációban végzett főpásztori tevékenységére; megteremteni és fenntartani a mártír főpap kultuszát a hazai és a nemzet- közi közvéleményben, kiemelten hangsúlyozva erkölcsi nagyságát és szilárd példaadását; szorgalmazni és elősegíteni Mindszenty bíboros boldoggá avatását. A Mindszenty Társaság évente három alkalommal ülésezik a bíboros- főpap életútjában jelentőséggel bíró települések és helyszínek valamelyikén. Ezen alkalmakkor kerül sor a Mindszenty Emlékérem és oklevelek átadására. Mindszenty Társaságunk a maga szerény lehetőségeivel járul hozzá, hogy élénkítse Bíboros urunk emlékezetét, tanításait. Találkozókkal, közösségi rendezvényekkel, ösztöndíjakkal, zarándoklattal, a fiatalok részére vetélkedők- kel és életutak, közösségek elismerésével, a Mindszenty Emlékéremmel próbáljuk erősíteni Isten szolgájának tiszteletét.
Közelednek az Európai Uniós választások. Magyarország a V4-ekkel és Olaszországgal vállvetve harcol a gondolkodó Európáért. Azért mondom a gondolkodó szót, a konzervatív helyett, mert a konzervatív szónak ma az ellenzéki oldalon egy lekicsinylő, „rögeszmés” jelentést akarnak adni. Ön szerint beszélhetünk-e egy úgynevezett. európai modern konzervativizmusról?
A „konzervatív” eszmének a magyar reformkorban valóban volt egy társadalmi és gazdasági fejlődést fékező szerepe, mert ragaszkodott a hagyományos feudális berendezkedéshez, és ellenezte a polgárok egyenjogúságát. Ez már a kétszáz évvel ezelőtti régmúlt történelme. A XX. századi Magyarországon a konzervatív politikusok – mint például Bethlen István – épp az óvatos és  körültekintő reformlépéseik miatt elkerülték az akkor divatos politikai „izmusok” – mint a bolsevizmus, fasizmus, nemzeti szocializmus, anarchizmus, politikai individualizmus – vonzerejét és zsákutcáit. Akkoriban a „járt utat járatlanért el ne hagyj” elvét követő, a hagyományos polgári politikai rendszer hagyományaihoz ragaszkodó konzervatív politikusok gyakran  megkapták a „modern  eszmék iránt  érzéketlen”, „ásatag” jelzőket a kortársaiktól – holott ők csak a mindent felforgató, a múltat végképp eltörölni akaró, ellentmondást nem tűrő, világmegváltást hirdető „izmusok”-tól idegenkedtek. Nem véletlenül volt sikertelen szocialista történészeknek az az igyekezete, hogy „fasisztának” vagy „nácinak” minősítsék a Horthy rendszert, mert az akkori magyar állam működése semmilyen azonosságot nem mutatott a fasiszta, és a nemzeti szocialista berendezkedésű államok működésével. Magyarország – kiríva a nemzetközi környezetéből - maradt a XIX század végi polgári demokrácia gyakorlatánál – azaz konzervatív volt.
Az európai modern konzervativizmus iránti rokonszenvünket tükrözi az is, hogy a Nemzeti Fórum fiataljai többségükben az IKON – az „Ifjú Konzervatívok a Nemzetért” elnevezésű ifjúsági szervezet tagjai.
Az Unió alapítóatyái, Konrad Adenauer, Robert Schuman, Winston Churchill, Alcide De Gasperi, Jean Monnet a béke és a jólét szolgálatába kívánta állítani az Uniót. Jelenleg egy senki által meg nem választott bürokrácia irányít, diktatórikus eszközökkel igyekszik minden elképzelését keresztülhajszolni Európán. Mikorra várható, hogy Európa népei egyöntetűen felébrednek ebből a liberális mákonyból, és mekkora árat kell fizetniük érte. Milyen eredmények várhatók május végén Európában és Magyarországon?
Változást várunk, várjuk a nemzetállamok továbbélését helyeslő pártok megerősödését az „Európai Egyesült Államok” célját megvalósítani szándékozó politikai erők rovására. Ugyanakkor csak elmozdulás várható a szemben álló erők között, mert az eddigi német és svéd választások ismeretében az erőviszonyok nagyobb elbillenésére csak kisebb eséllyel számíthatunk. Sajnos, a liberális média hatására nagyon sok választópolgárban az a hit alakult ki, hogy a nemzeti intézményekhez való ragaszkodás az egyfajta szélsőséges nacionalizmus, és emiatt félnek a nemzetállamok fenn- maradását szorgalmazó pártok támogatásától. A tavalyi országgyűlési választások után szinte mindegyik ellenzéki párt azt harsogta, hogy csak azért vesztett, mert a kormánypártok egy nekik kedvező választási rendszert iktattak törvénybe. Több politikus még azt is kinyilvánította, hogy a lakosság többsége valójában az ellenzéki erőket támogatja. Nos, most májusban egy olyan választási rendszer szerint szavazunk, amit az Európai Unió valamennyi országában elfogadnak és demokratikusnak tartanak. Közvélemény-kutatások szerint érdemben azonos arányban kaphat a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség mandátumokat az Európai Unió Parlamentjébe bejutó magyarországi képviselők között, mint amilyen arányban képviselői helyekhez jutott  tavaly az országgyűlési választásokon. Az uniós választások eredménye Európa jövőjére is kihat, de nálunk Magyarországon a múltat is jótékonyan megvilágítja, és egyértelműen megcáfol- hatja a választási rendszerünk helyességét és igazságosságát kétségbe vonó és tagadó ellenzéki állításokat.
A hazai ellenzékről a karácsony körüli meg- nyilvánulásaiból szemmel láthatóan és füllel hallhatóan megállapítható, hogy távol áll tőlük a Marcus Aurelius, Montesquieu által hirdetett tiszta liberalizmus. Amit mondtak és tettek, az inkább a tömény anarchizmus tipikus megnyilvánulása. A TV-székházban cirkuszi flash -mob-ot rendező MSZP – plusz csatolt részeik – képviselőinek tevékenysége mennyiben jogszerű. Összeegyeztethető-e az országgyűlési képviselői etikával, munkával?
Az Alaptörvény egyértelműen meghatározza az országgyűlési képviselők jogállását. Tájékozódási joguk semmiképpen nem írhatja felül az általuk meglátogatott intézmény működési rendjét, napi munkáját, vezetői és beosztott hierarchiáját. Az ellenzék olyan képviselői előjogok birtoklását vélelmezi létező jognak – például bármikori bejutást és szabad mozgást bármely intézménybe vagy gyárba (lásd: TV székház, esztergomi Suzuki Művek) – amely jogokkal a világon egyetlen ország képviselő- it sem ruháztak fel. Természetesen nem arról van szó, hogy az Alaptörvényben lefektetett országgyűlési képviselői jogosítványok „valódi tartalmára” nyolc év elteltével hirtelen rádöbbennek az ellenzéki képviselők, és élni kívánnak vélt jogaikkal – hanem valószínűleg ők is tudják, hogy irreális az igényük. Nem lehet például arra berendezkedni a televíziós csatornák stúdióiban, hogy a 199 országgyűlési képviselő bármelyike, bármikor és bár- mennyiszer megjelenhet a stúdióban, meg- szakíthatja az adást, és kiáltványt, követelést, vagy programot olvasson fel. Annyira nem lehetnek ostobák, hogy ne lássák követeléseik életszerűtlen, lehetetlen voltát. Csak egy céljuk lehetett, jelesül a társadalmi konfliktus- helyzetek kierőszakolása és a zavarkeltés.
Mit tesz jelenleg a Nemzeti Fórum, és mit tegyünk mi, az Európát és Magyarországot féltő magyarok, hogy ne győzedelmeskedjen az ellenzék, mint irányelv. megmaradjon ez a modern konzervativizmus, amelynek kapcsán folytatódhat az ország gazdasági fejlődése, és tovább erősödhet az állampolgárok biztonságérzete?
A mai kormányoldal egyik ereje a politikai egység, a közös munka léte és a széttagoltság elkerülése. Ezt a helyzetet kell megőrizni a mi politikai térfelünkön – és ebben az esetben jó eséllyel folytatódhat a mai kormányzás. Nem véletlenül próbálnak az ellenzéki pártok is összehozni egyfajta politikai közösséget, de ennek a tartósságára a sok apró párt miatt kicsi az esély. Ugyanakkor a széles lakossági szavazóbázis egyik feltétele a sokszínűség, a több szakmai és politikai műhely, a több lábon álló politika. Jól működő demokratikus áttétek révén megoldható a felső vezetés politikai egységének, és a választók sokszínűségének az összeegyeztetése. Az egységet szolgáló sokszínűség érvényesülésének egyik eleme volt az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első munkanapján, hogy kilenc fővel megalakult a Nemzeti Fórumos képviselők parlamenti munkacsoportja.
Tisztelt Elnök Úr! Köszönjük a lehetőséget, hogy olvasóink közelebbről is megismerhetik Önt, valamint a Nemzeti Fórum tevékenységét. További munkájához jó egészséget kívánunk!
Köszönöm az elismerésüket és a jókívánságukat!
Az interjút Szentiványi György készítette
(Megjelent a LÁMPÁS – Az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége lapja májusi számában)

Az 1979-ben Lakiteleken Ön által megrendezésre került irodalmi rendezvény ma már elvitathatatlanul a rendszerváltás kezdeti pillanatát jelentette. Amikor belefogott a szervezésébe, gondolt-e arra, hogy Lakitelek a XX. század Pilvax kávéháza lehet, ahol elhangozhatnak a nemzetért aggódó, sorsát féltő gondolatok, akár 1956-ra utalással, „áthallással”, milyen gáncsoskodásra készült fel az akkori uralkodó rendszer részéről?

A politikai tilalom és tűrés határán 1979 májusában „Korszerű nemzeti önismeret” címmel Illyés Gyula és Csoóri Sándor segítségével szerveztük meg Lakiteleken a fiatal írók két- napos tanácskozását. Ezt követően neveztek bennünket, akkori fiatal írókat Tollas Tiborék „búvópatak nemzedéknek”. Csoóri Sándor arca hamu nélküli parázs, Illyés Gyuláé a bíboralkony derűje, Ördögh Szilveszter arcán finom bronz réteg rejtette a belső tusakodást és a bátorságot egyaránt. Nélkülük nem lett volna találkozója Lakiteleken a fiatal íróknak.

Ezt a találkozót a KISZ Könyv- és Ifjúság rendezvénysorozat keretében már 1977 második felében elterveztük. Az 1978 májusára részben előkészített találkozó elmaradt, de a kudarc nem csak bennünket edzett, a KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottsága részéről Komáromi Attiláék, a minisztériumban Bíró Zoltánék, az Írószövetségben pedig Fábián Zoltánék támogatása is erős maradt.

Mindenekelőtt Csoóri Sándornak köszönhető ez a találkozó is. Annak a Csoóri Sándornak, aki nem csak stílus és nemzeti elkötelezettség, de erkölcs és politika dolgában nekem is szellemi iránytű volt, a mutatót pedig semmiféle mágneses erőtér megzavarni nem volt képes. Az idő tájt is többször találkoztunk. Csoórinak mindig volt ideje, türelme, hogy meghallgasson, bizalmával megajándékozzon, pedig életét, egészségét a képviselt drámai ügyek erősen próbára tették, fenyegetően alattomos támadások zaklatták. A találkozót megelőző télen a Keleti Károly utcától a külvárosig villamoson, metrón és autóbuszon beszélhettük végig az utat, és aztán hajnalig várakoztam a Nyugati pályaudvaron a kecskeméti személy- vonatra, de azzal a jókedvű nyugalommal, hogy Illyés újra igent mondott, eljön hozzánk Lakitelekre. Csoóri Sándor közvetített, ő adott hitelt meghívásunknak.

Hadd idézzek itt fel egy jelenetet a „Rozsdás kések ellenében” című kötetemből.

„1979 áprilisában az Írószövetség elnökének, Dobozy Imrének szobájában ültünk. Jegyzeteim szerint Dobozy Imrén kívül ott volt Fábián Zoltán Garamvölgyi Károlyné, Csák Gyula, Agárdi Péter, Svéd Pál és Ördögh Szilveszter. Ördögh Szilveszter a Fiatal Írók József Attila Körének vezetője részletes  beszámolót készített a találkozó előkészületeiről, de már a monológ kezdetén Dobozy Imre megakasztotta:

-           Mi is lesz a témája? Önismeret?

-           Igen, a nemzeti önismeret – erősítette föl a címet Ördögh Szilveszter.

-            Nemzeti önismeret? Fog ez menni? Nem inkább szocialista önismeret? – nézett Dobozy Agárdi Péterékre.

Súlyos csönd volt. Ma sem tudom honnan vettem a bátorságot, talán a jó Isten súgott, mert megszólaltam.

- De Illyés Gyula ezt a címet javasolta. Beszél- jünk a nemzeti önismeretről, a nemzettudatról. A korszerű nemzeti önismeretről.

A csönd még súlyosabb lett. Dobozy csodálkozva felém fordult, szinte kiesett az elnöki pozícióból. Megint író volt, a csodálkozása rádöbbenés.

-           A Gyula ezt mondta?

-           Igen, Illyés Gyula ragaszkodik ehhez a címhez. Vita a korszerű nemzeti önismeretről. Erről akar beszélni.

Újra csönd volt. Még súlyosabb. Mintha ez a csönd a további részleteket szétnyomta volna. Aztán Dobozy hírtelen másra terelte a szót, kérdezte, hogy milyen segítségre van még szükség, kiket hívtunk meg. A találkozó témáját ekkor már senki nem hozta elő. Ördögh Szilveszterre pillantottam, arca meg sem rezdült. Egyedül ő sejtette vagy tudta, hogy nem mondok igazat a találkozó címéről, Illyéssel nem beszéltem.

Napokig tartottam attól, hogy kitudódik az igazság. Volt olyan éjszaka, amikor kocsizajra riadtam, és azt hittem, hogy rendőrök jönnek értem. Később Illyésnek mindezt elmondtam, aki csak derűsen mosolygott.

Ördögh Szilveszterre máig tisztelettel gondolok. Nem csak azért, mert nem próbált meg leleplezni, nem kötekedett, de hozzáállása, munkája nélkül nem lett volna találkozója a fiatal íróknak Lakiteleken. És még hány embert, írót, jó barátot, személyes kockázatot vállaló hivatalnokot kellene említenem. A lakiteleki színpadosokat, Gyöngyösi Gyurit, a Művelődési Ház igazgatóját, a kecskeméti Forrás Szerkesztőségét, a Megyei KISZ Bizottság munkatársait. Sokan azzal támogattak bennünket, hogy nem támadtak. Azzal segítettek, hogy nem ártottak.”

A második lakiteleki találkozót 1987. szeptemberében a saját kertjében felállított sátorban tartották meg, ahol már megfogalmazódott az MDF megalakításának gondolata is. Tudtommal a találkozón megjelent az akkori állampárt több prominens tagja, politikusa. Hogyan sikerült őket megkeresni, és felkérni a részvételre?

Politikai védernyő nélkül az akkori időkben nem is vállalkozhattunk volna egy országos esemény megrendezésére. A változás iránti igény szele már benn volt a politikai légkörben, és talán ez is segített abban, hogy megnyertük mind Bács- Kiskun megye vezetőinek, mind a hatalom csúcsán álló testület – az MSZMP Politikai Bizottsága - egy tagjának, Pozsgay Imrének a támogatását.

Pozsgay Imre mintegy fél évszázada a rendszerrel is vívott folytonos küzdelemben vált nemzedéke és a magyar közélet kiemelkedő politikusává. A küzdőtársat, az MDF alapító elnökét, Bíró Zoltánt idézem: „Így jött közénk, nem politikai szervezeti keret- be, hanem egy sokkal tágasabb eszmei, erkölcsi és politikai szövetség értelmében, végső soron együtt munkálkodni a nemzet érdekében, már Lakitelek előtt, majd komoly kockázatot is vállalva, ott Lakiteleken, és azt követően is.”

Pozsgay Imre nyitotta meg beszédével a találkozót. A Bács-Kiskun megyei Tanács elnöke, dr. Gajdócsi István is komolyan hozzájárult a találkozó legalizálásához, és azon személyesen is részt vett.

Ezt követően az események gyorsan pörögtek, és egy év múlva, 1988 szeptemberében megalakult az MDF. A megalakulás pillanatától 2004 őszéig Ön több fontos tisztséget viselt az MDF-en belül, majd 2004 novemberében kizárták a pártból. Hogy történhetett meg a szakítás, mik vezettek odáig, hogy a párt alapítója elhagyta a pártot?

Mindenekelőtt helyesbítenék a kérdés utolsó mondatán: én nem hagytam el a pártot, engem tiltottak el az MDF-en belüli pártmunkától. Mi vezetett ide? Mindenekelőtt az a politikai irányváltás, amit az MDF elnöke 2004 elején a párt egy elnökségi ülésén elénk tárt. Ennek az volt a lényege – ahogyan ő ezt egy mondattal kifejezte –, hogy politikai munkánk éle a továbbiakban a „riválisunkra” irányuljon, azaz „Célkeresztben a Fidesz!”. Ez sokunk számára vállalhatatlan cél volt. A képviselőcsoporton belül nem volt kisebbségben az irányváltást ellenzők tábora, de az Országgyűlésben egy Házszabályt nyilvánvalóan sértő bűvészmutatvány révén – amikor is a frakció kisebbsége kizárta a többség által támogatott képviselőket – velem együtt több más alapító tag is a párton kívüli politikai mezőre került. Az MDF ezt követően lejtmenetben haladt a megsemmisülés felé – a számára utolsó választáson már a posztkommunista rendszer támogatójával, a Szabad Demokraták Szövetségével kötött választási koalíciót. A minket kizárók egy része csak később ismerte fel a „Célkeresztben a Fidesz!” politikát támogató tettének a súlyát, továbbá a párt alapértékeinek a felszámolásában játszott szerepét - , és ők is fokozatosan elszállingóztak a pártból. Többük ma már a mi oldalunkon politizál – de a nekünk okozott sebek miatt nem velünk.

2006-ban megalakította a Nemzeti Fórumot, amelynek a mai napig az elnöke. A FIDESZ szövetségeseként, annak választási listáján a Nemzeti Fórum jelenleg is az Országgyűlés aktív résztvevője, több ciklus óta Ön Bács-Kiskun megye egyik meghatározó országgyűlési képviselője, és egyben az országgyűlés alelnöke.

A felsorolt tevékenységek és tisztségek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egyik a másiknak a függvénye. A Nemzeti Fórum Egyesület biztosított szervezeti keretet arra, hogy tagjai lehessünk a ma nyolc szervezetet tömörítő Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek. Ennek a szövetségnek a keretén belül nyerhettünk el a választásokon országgyűlési képviselői mandátumokat, megyei közgyűlési helyeket, polgármesteri és helyi képviselői tisztségeket.

A Nemzeti Fórum Egyesület tagsága és szakértői folyamatos munkájuk révén elismerést szereztek a választói közvéleményben, és ennek köszönhetően is az országgyűlési választásokon jelöltjeink a kormánypárti jelöltekhez viszonyítva is kitűnően szerepeltek. Ez is szerepet játszott abban, hogy a Magyar Polgári Szövetség nyolc szervezetének vezetői közül 2006 júniusa óta folyamatosan betölthetem az Országgyűlés alelnöki tisztét.

Úgy látszik, Lakitelekhez most már örökre kötődik, hiszen 1991-ben létrehozta a Lakitelek Alapítványt és a Népfőiskolát. Ma már ott egy jól működő kulturális centrum, könyvkiadó, nyomda és sorolhatnánk, hogy még mi működik a szállodán és a termálfürdőn kívül. Nem mellékes, hogy 2004-tőla Mindszenty Társaság elnöke napjainkig. Kérem, pár szóban ismertesse a társaság munkáját. Azért érdekelheti ez az olvasóinkat, mert Világszövetségünk tevőlegesen részt vett a rétsági Mindszenty–Pálinkás-Pallavicini emlékmű felállításához kapcsolódó munkákban.

Életem nagy élménye, hogy 1991-ben Hegyeshalomnál a nemzeti emigráció kérésére Nagy Alajostól vehettem át a hazatérő Mindszenty bíboros urunk koporsóját. Nagy Alajos 2009 júniusa óta már testileg nincs köztünk, de lélekben igen. 1991-ben a határnál, bíboros urunk koporsójánál megfogadtuk, hogy amíg tudjuk, szolgáljuk a történelmi haza, a keresztény Magyarország, az Ígéret Földjének nemzeti ügyét és jövőjét. Ennek érdekében alapítottuk a Mindszenty Társaságot 2004-ben. 2004 februárja óta alapító tagja és ügyvezetője vagyok a Mindszenty Társaságnak. A Társaság fő céljai: ápolni Mindszenty József bíboros emlékét, megismertetni a közvéleménnyel a volt főpap történelmi életművét; támogatni és elősegíteni Mindszenty József teljes életútjának feltárását, különös tekintettel magyarországi helytállására és az emigrációban végzett főpásztori tevékenységére; megteremteni és fenntartani a mártír főpap kultuszát a hazai és a nemzet- közi közvéleményben, kiemelten hangsúlyozva erkölcsi nagyságát és szilárd példaadását; szorgalmazni és elősegíteni Mindszenty bíboros boldoggá avatását. A Mindszenty Társaság évente három alkalommal ülésezik a bíboros- főpap életútjában jelentőséggel bíró települések és helyszínek valamelyikén. Ezen alkalmakkor kerül sor a Mindszenty Emlékérem és oklevelek átadására. Mindszenty Társaságunk a maga szerény lehetőségeivel járul hozzá, hogy élénkítse Bíboros urunk emlékezetét, tanításait. Találkozókkal, közösségi rendezvényekkel, ösztöndíjakkal, zarándoklattal, a fiatalok részére vetélkedők- kel és életutak, közösségek elismerésével, a Mindszenty Emlékéremmel próbáljuk erősíteni Isten szolgájának tiszteletét.

Közelednek az Európai Uniós választások. Magyarország a V4-ekkel és Olaszországgal vállvetve harcol a gondolkodó Európáért. Azért mondom a gondolkodó szót, a konzervatív helyett, mert a konzervatív szónak ma az ellenzéki oldalon egy lekicsinylő, „rögeszmés” jelentést akarnak adni. Ön szerint beszélhetünk-e egy úgynevezett. európai modern konzervativizmusról?

A „konzervatív” eszmének a magyar reformkorban valóban volt egy társadalmi és gazdasági fejlődést fékező szerepe, mert ragaszkodott a hagyományos feudális berendezkedéshez, és ellenezte a polgárok egyenjogúságát. Ez már a kétszáz évvel ezelőtti régmúlt történelme. A XX. századi Magyarországon a konzervatív politikusok – mint például Bethlen István – épp az óvatos és  körültekintő reformlépéseik miatt elkerülték az akkor divatos politikai „izmusok” – mint a bolsevizmus, fasizmus, nemzeti szocializmus, anarchizmus, politikai individualizmus – vonzerejét és zsákutcáit. Akkoriban a „járt utat járatlanért el ne hagyj” elvét követő, a hagyományos polgári politikai rendszer hagyományaihoz ragaszkodó konzervatív politikusok gyakran  megkapták a „modern  eszmék iránt  érzéketlen”, „ásatag” jelzőket a kortársaiktól – holott ők csak a mindent felforgató, a múltat végképp eltörölni akaró, ellentmondást nem tűrő, világmegváltást hirdető „izmusok”-tól idegenkedtek. Nem véletlenül volt sikertelen szocialista történészeknek az az igyekezete, hogy „fasisztának” vagy „nácinak” minősítsék a Horthy rendszert, mert az akkori magyar állam működése semmilyen azonosságot nem mutatott a fasiszta, és a nemzeti szocialista berendezkedésű államok működésével. Magyarország – kiríva a nemzetközi környezetéből - maradt a XIX század végi polgári demokrácia gyakorlatánál – azaz konzervatív volt.

Az európai modern konzervativizmus iránti rokonszenvünket tükrözi az is, hogy a Nemzeti Fórum fiataljai többségükben az IKON – az „Ifjú Konzervatívok a Nemzetért” elnevezésű ifjúsági szervezet tagjai.

Az Unió alapítóatyái, Konrad Adenauer, Robert Schuman, Winston Churchill, Alcide De Gasperi, Jean Monnet a béke és a jólét szolgálatába kívánta állítani az Uniót. Jelenleg egy senki által meg nem választott bürokrácia irányít, diktatórikus eszközökkel igyekszik minden elképzelését keresztülhajszolni Európán. Mikorra várható, hogy Európa népei egyöntetűen felébrednek ebből a liberális mákonyból, és mekkora árat kell fizetniük érte. Milyen eredmények várhatók május végén Európában és Magyarországon?

Változást várunk, várjuk a nemzetállamok továbbélését helyeslő pártok megerősödését az „Európai Egyesült Államok” célját megvalósítani szándékozó politikai erők rovására. Ugyanakkor csak elmozdulás várható a szemben álló erők között, mert az eddigi német és svéd választások ismeretében az erőviszonyok nagyobb elbillenésére csak kisebb eséllyel számíthatunk. Sajnos, a liberális média hatására nagyon sok választópolgárban az a hit alakult ki, hogy a nemzeti intézményekhez való ragaszkodás az egyfajta szélsőséges nacionalizmus, és emiatt félnek a nemzetállamok fenn- maradását szorgalmazó pártok támogatásától. A tavalyi országgyűlési választások után szinte mindegyik ellenzéki párt azt harsogta, hogy csak azért vesztett, mert a kormánypártok egy nekik kedvező választási rendszert iktattak törvénybe. Több politikus még azt is kinyilvánította, hogy a lakosság többsége valójában az ellenzéki erőket támogatja. Nos, most májusban egy olyan választási rendszer szerint szavazunk, amit az Európai Unió valamennyi országában elfogadnak és demokratikusnak tartanak. Közvélemény-kutatások szerint érdemben azonos arányban kaphat a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség mandátumokat az Európai Unió Parlamentjébe bejutó magyarországi képviselők között, mint amilyen arányban képviselői helyekhez jutott  tavaly az országgyűlési választásokon. Az uniós választások eredménye Európa jövőjére is kihat, de nálunk Magyarországon a múltat is jótékonyan megvilágítja, és egyértelműen megcáfol- hatja a választási rendszerünk helyességét és igazságosságát kétségbe vonó és tagadó ellenzéki állításokat.

A hazai ellenzékről a karácsony körüli meg- nyilvánulásaiból szemmel láthatóan és füllel hallhatóan megállapítható, hogy távol áll tőlük a Marcus Aurelius, Montesquieu által hirdetett tiszta liberalizmus. Amit mondtak és tettek, az inkább a tömény anarchizmus tipikus megnyilvánulása. A TV-székházban cirkuszi flash -mob-ot rendező MSZP – plusz csatolt részeik – képviselőinek tevékenysége mennyiben jogszerű. Összeegyeztethető-e az országgyűlési képviselői etikával, munkával?

Az Alaptörvény egyértelműen meghatározza az országgyűlési képviselők jogállását. Tájékozódási joguk semmiképpen nem írhatja felül az általuk meglátogatott intézmény működési rendjét, napi munkáját, vezetői és beosztott hierarchiáját. Az ellenzék olyan képviselői előjogok birtoklását vélelmezi létező jognak – például bármikori bejutást és szabad mozgást bármely intézménybe vagy gyárba (lásd: TV székház, esztergomi Suzuki Művek) – amely jogokkal a világon egyetlen ország képviselő- it sem ruháztak fel. Természetesen nem arról van szó, hogy az Alaptörvényben lefektetett országgyűlési képviselői jogosítványok „valódi tartalmára” nyolc év elteltével hirtelen rádöbbennek az ellenzéki képviselők, és élni kívánnak vélt jogaikkal – hanem valószínűleg ők is tudják, hogy irreális az igényük. Nem lehet például arra berendezkedni a televíziós csatornák stúdióiban, hogy a 199 országgyűlési képviselő bármelyike, bármikor és bár- mennyiszer megjelenhet a stúdióban, meg- szakíthatja az adást, és kiáltványt, követelést, vagy programot olvasson fel. Annyira nem lehetnek ostobák, hogy ne lássák követeléseik életszerűtlen, lehetetlen voltát. Csak egy céljuk lehetett, jelesül a társadalmi konfliktus- helyzetek kierőszakolása és a zavarkeltés.

Mit tesz jelenleg a Nemzeti Fórum, és mit tegyünk mi, az Európát és Magyarországot féltő magyarok, hogy ne győzedelmeskedjen az ellenzék, mint irányelv. megmaradjon ez a modern konzervativizmus, amelynek kapcsán folytatódhat az ország gazdasági fejlődése, és tovább erősödhet az állampolgárok biztonságérzete?

A mai kormányoldal egyik ereje a politikai egység, a közös munka léte és a széttagoltság elkerülése. Ezt a helyzetet kell megőrizni a mi politikai térfelünkön – és ebben az esetben jó eséllyel folytatódhat a mai kormányzás. Nem véletlenül próbálnak az ellenzéki pártok is összehozni egyfajta politikai közösséget, de ennek a tartósságára a sok apró párt miatt kicsi az esély. Ugyanakkor a széles lakossági szavazóbázis egyik feltétele a sokszínűség, a több szakmai és politikai műhely, a több lábon álló politika. Jól működő demokratikus áttétek révén megoldható a felső vezetés politikai egységének, és a választók sokszínűségének az összeegyeztetése. Az egységet szolgáló sokszínűség érvényesülésének egyik eleme volt az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első munkanapján, hogy kilenc fővel megalakult a Nemzeti Fórumos képviselők parlamenti munkacsoportja.

Tisztelt Elnök Úr! Köszönjük a lehetőséget, hogy olvasóink közelebbről is megismerhetik Önt, valamint a Nemzeti Fórum tevékenységét. További munkájához jó egészséget kívánunk!

Köszönöm az elismerésüket és a jókívánságukat!

Az interjút Szentiványi György készítette

(Megjelent a LÁMPÁS – Az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége lapja májusi számában)

 

Képtár


Kurultaj Kollégium a Népfőiskolán
2019. október 3-4.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kampányfórum rendezvény - Hőgyész
Kölcsey Kör: Mikor lesz békesség az Úzvölgyében?
Helyszín: Polgárok Háza

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda), 18 óra
Lovarda ünnepélyes megnyitó
Helyszín: Lakitelek Népfőiskola - Hungarikum Liget - Lovarda 

Időpont: 2019. szeptember 28. (szombat), 11 óra
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép