Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Felavatták a község értékeit bemutató sétányt Jászszentlászlón
2019. április 28.

A jászszentlászlói művelődési ház udvarán sétálva tizennyolc tablón keresztül ismerhetik meg az érdeklődők a község több mint negyven helyi értékét. Az úgynevezett helyi érték sétány ünnepélyes átadását szombaton tartották.

– Az ország nagyobb része kis falvakból áll. A nagyváros lüktető, pezsgő életében van valami izgalmas és vonzó. De a valószínűtlenül gyorsan pergő idő kevés alkalmat ad elgondolkodásra, emlékezésre. Egy falu lassabban, egyszersmind megfontoltabban éli az időt. Még fontosak a múlt jelenlévő tárgyai, ahogy fontosak az emlékek is, amelyeknek szálaiból a most élők és a valaha éltek történelme szövődik – idézte köszöntőjében dr. Mádl Ferenc köztársasági elnököt Nagy András polgármester a helyi érték sétány szombati átadásán.
Mint mondta, ez az idézet is megmutatja, hogy a kistelepüléseknek mit jelent a helyi érték. – A helyi értékek feltárása, rendszerezése, megőrzése, bemutatása egy szemlélet, elhivatottság. Községünkben nagy hangsúlyt fektetünk gyermekeink szemléletformálására, ami már óvodáskorban elkezdődik a hagyományőrző kincses óvodánkban. Iskolánk tanulói is jártasak a témában, hiszen egymásután háromszor nyerték meg a körzeti hungarikumvetélkedőt. Tíz éves a Helytörténeti és Faluvédő Egyesületünk, van helyi érték bizottságunk és helyi értéktárunk is – részletezte a polgármester.
– Munkájuknak köszönhetően hat témakörben több mint negyven helyi értékkel büszkélkedhetünk. Közülük kettő bekerült a megyei értéktárba is. Vannak aktivistáink, akik feltárják, ajánlják az újabb helyi fontosságú dolgokat, ez a munka azonban végtelen. Gyermekeinket az értékeink és hagyományaink szeretetére neveljük, s közben végezzünk olyan munkát, hogy majdan mi is bekerülhessünk az értéktárba – fűzte hozzá Nagy András.
– Jászszentlászló kincses település. Ezt tapasztalhattam az elmúlt években többször is, vetélkedők, kiállítások, beszélgetések alkalmával. Olyan tudásanyag van Jászszentlászlón, ami rendkívüli érték – hangsúlyozta az ünnepélyes átadáson Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Hungarikum bizottság tagja. Hozzátette: nincs a Kárpát-medencében olyan település, ahol ne lennének kisebb-nagyobb kincsek. Ne lenne olyan teljesítmény, amely erősíti az egyént, a közösségét, családját és szűkebb-tágabb környezetét. De meg kell találni és helyzetbe kell hozni ezeket a kincseket. A kincseket érő tudást, épületeket, gyűjteményt, közösségi formákat. Erről szól a hungarikum törvény is. Ennek a törvénynek az a lényege, hogy segítségével be tudjuk rendezni az ország és a települések kirakatát. Az államnak pedig kötelessége a minőséget, a teljesítményt nemcsak értékelni, hanem helyzetbe is hozni – summázta a honatya.
Vajda Piroska, baon.hu

Kurultaj Kollégium a Népfőiskolán
2019. október 3-4.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Kampányfórum rendezvény - Hőgyész
Kölcsey Kör: Mikor lesz békesség az Úzvölgyében?
Helyszín: Polgárok Háza

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda), 18 óra
Lovarda ünnepélyes megnyitó
Helyszín: Lakitelek Népfőiskola - Hungarikum Liget - Lovarda 

Időpont: 2019. szeptember 28. (szombat), 11 óra
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek

TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép