Hírek
Személyes
Írások, interjúk
Országgyűlés
Választókerület
Képtár
Érdekesség
Elérhetőség
Hírek, aktualitások
Meghirdették az idei konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramot
2019. január 26.

Meghirdették a 2019. évi konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramot, a pályázatra január végéig lehet jelentkezni - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Magyargécen.

 

Langerné Victor Katalin a Nógrád megyei községben tartott sajtótájékoztatón elmondta: települési és nemzetiségi önkormányzatok, egyházak, egyházi szervezetek, szociális szövetkezetek adhatják be pályázataikat január 31-ig.

Hozzátette: a szociálisan hátrányos helyzetű emberek, családok megélhetését segítő földprogram múlt évi, 130 millió forintos keretét 180 millió forintra emelték, a program akár 28 ezer embert is tud segíteni.

A helyettes államtitkár közölte: az elnyerhető összeg alsó határa 500 ezerről 600 ezer forintra nőtt, a felső határ 1 millió 300 ezer forint, a támogatáson belül pedig igényelhető olyan összeg, amely agrárszakember bevonását teszi lehetővé.

Langerné Victor Katalin szólt arról, hogy egy 2010 óta folyamatosan átalakított programról van szó, amelynek célja, hogy a kertek a falvakban ne legyenek megműveletlenek, mert a háztáji munka, az, hogy zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, állatot nevelnek, komoly bevételt, megtakarítást hozhat a családoknak.

A program erősíti a társadalmi befogadást is, nem véletlen, hogy a társadalmi felzárkózásért felelős terület hirdeti meg - mondta, hozzátéve, pozitívan befolyásolja a korábban passzív családok megítélését, hogy részt vesznek a munkában, a termelésben, ráadásul a gyerekek is jó mintát látnak.

A sajtótájékoztatót Berki Violánál tartották, aki tavaly már részt vett a földprogram mintakert programjában. A helyettes államtitkár azt mondta: ezzel a programmal jó példákkal segítik az újonnan bekapcsolódókat, hogy lássák, a háztáji gazdálkodás munka mellett is végezhető.

Velki Róbert, a szociális földprogramot több mint húsz éve működtető Magyargéc polgármestere elmondta, vetőmagot, kisállatokat helyeznek ki a családokhoz. Mint fogalmazott, egy faluban régen elképzelhetetlen volt, hogy ne legyen megművelve a kert, ne legyenek állatok az ólban, és ezt a gyakorlatot vissza kellene hozni.

(forrás: MTI)

A pályázati kiírás megjelent a Petőfi Népe 2019. január 26-ai számában.


Képtár


Kurultaj Kollégium a Népfőiskolán
2019. október 3-4.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
18:00 Sára Sándor Emlékest
Áttekintő táblázatÁttekintő táblázat

Kereső
OK

Meghívók
Elérhetetlen föld 50 - ünnepi megemlékezés
Időpont: 2019. november 23., 15 óra
Helyszín: Polgárok Háza
Sára Sándor Emlékest
Időpont: 2019. november 20., 18 óra. 
Helyszín: Polgárok Háza
Kampányfórum rendezvény - Hőgyész
További meghívókTovábbi meghívók

Lakitelek


TovábbTovább

Linkek

Linkek

Nemzeti Fórum

Lakiteleki Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Linkek

Linkek

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidelitas

 

 


HírekSzemélyesÍrások, interjúkOrszággyűlésVálasztókerületKéptárÉrdekességElérhetőség
© Lezsák Sándor - Webmester - Régi honlap - Oldaltérkép